+361242 2529 +3630 9313727

Olaszország

További uticélok
Nápoly
Dél-Olaszország legnagyobb városa, Campania tartomány székhelye. Maga a város ugyanolyan színes, élénk és összetett, mint maguk a lakók. Ez a tény a több ezer éves történelmi múltra vezethető vissza, melyben szinte minden nemzet kiemelkedő szerephez jutott. A város elődjét a környék egyik dombján Kr. e. VIII. században görög telepesek alapították Paleopolisz, azaz régi város néven. A rómaiak, aztán kiterjesztették a városhatárt egészen a tengerig, „művöket” pedig új városnak, vagyis Neapolisnak keresztelték. Nápoly valami egészen különleges olyan, mint ország az országban, valahogy, mint a Vatikán de mégis más. Míg a vatikáni olaszok ugyanolyanok, mint az ország többi részén élő honfitársuk, addig a nápolyiak teljesen különböznek a többiektől. A nápolyiak az ország fekete bárányai. Míg a többi olasz városban az olaszok segítőkészek, kedvesek amellett, hogy könnyen dühbe gurulnak, addig a nápolyiak csalfák arrogánsak és indulatosak. Minden olasz hangos a nápolyiak azonban ennél is hangosabbak. Ettől függetlenül azonban a város igazi történelmi és kultúrális különlegesség a Királyi Palotával a Tojás várral az Új várral és megannyi hangulatos és imponzáns térrel lenyűgöző épületekkel.

Olaszország a Földközi-tenger szubtrópusi övezetében fekszik, az ország éghajlata mégis helyenként nagyon is eltérő. A Pó-síkság és az Alpok vidéke hűvös. Itt nagyok az éjjeli és nappali hőmérsékletingadozások. Az olasz nyár forró, a tél enyhe. Olaszországra jellemző a napsütés. Olaszország csodálatos tájai különleges élményt nyújtanak a charterezők számára, Szardínián és Szicíliában egész évben kellemes az idő.



Hőmérséklet / víz hőmérséklete

Áprilisban a hőmérséklet 18°C körül mozog, júliusban 30°C-ot is mérhetünk.

Nyáron a tenger átlaghőmérséklete 25 °C fok körül mozog.

Szél

Szelesebb a tavaszi és az őszi időszak, akik sportos vitorlázásra vágynak ezekre az időpontokra érdemes hajózásukat időzíteni.

A nyári időszakban is vannak szélbiztos területek, de általánosságban csendes szélre, és szép időre számíthatunk.

Csapadék

Az ország északi területei csapadékban gazdagok, de Szardínia, Szicília és az ország déli területei főként a nyári időszakban igen szárazak. Az esőzések itt ősszel kezdődnek el.

Vitorlás szezon

A klíma márciustól októberig a legalkalmasabb a vitorlázásra, de Szicília és Szardínia partjai mellett egész évben lehet charterezni.

A főszezon általában július közepétől az augusztus 20-i hétig tart.

Ajánlott ruházat vitorlázáshoz

Júliusban és augusztusban főleg a déli vidékeket látogatók fülledt időre számíthatnak, így nagyon könnyű, nedvszívó anyagból készült öltözékeket érdemes viselni. A városnézést lehetőleg az esti órákra tervezzék!

Tavaszi és őszi időszakban mindenképpen ajánlott a speciális vitorlás ruházat viselése.

Részletesen Olaszországról